29.fejezet

Már délután 2 körül járhatott,nem tudom pontosan...egész nap az ágyamon feküdtem és csak bámultam kifelé az ablakon...Örülök,hogy Justinnak mindent elmondtam...tényleg...kicsit könnyebbnek éreztem magam,ám a nap hátralévő részében magányra volt szükségem és ezt ő is tiszteletben tartotta.Egyszer csak a telefonom ébresztett fel a gondolataimból...sejtettem,Lou volt az.
-Szia Ange...jobban vagy már?!
-Kicsit...
-Beszéltem Zaynnel...mindent elmondott...megbánta...
-Nagyszerű!-nevettem fel keservesen.
-Ange...nyugi...-mondta nyugodt hangon Lou.-amúgy elmondtad már Harrynek?!
-Nem...-sóhajtottam fel...
-Elmondjam neki?!
-Ne...,mert akkor kikészül...inkább csak készítsd fel rá lelkiekben...
-Oké...,figyelj...Niallnek és Liamnek nem számolok be a dologról,majd rájönnek.
-Ühhüm...-szólaltam meg szipogva.
-Jól van...nem zavarlak tovább,szia.-majd letette,közben valaki dörömbölt az ajtómon.
-Nyitva van...-szólaltam meg erőtlenül.
-Szia...hallottam mi történt...akárhogyan reagál rá Harry,én és tutira veszem,hogy Mandy is mindig melletted állunk úgy,mint te mindig mellettünk...-megölelt,majd egy halvány mosolyt csalt az arcára Hannah.
-Köszönöm...-mosolyodtam el...-amúgy a kisbaba,hogy van?!
-Jól...szerencsére...-mosolyodott el.
-És a drágalátos Mark öcséd,hogy reagált arra,hogy júliusban keresztapa lesz?!
-Kijelentette,hogy Olaszországba költözünk,anya meg közölte vele,hogy nem ő fogja 17 éves fejjel eldönteni,hogy a család hova költözik...-nevette el a végét.Hannahval körülbelül még 3 órán keresztül beszélgettünk.Olyan jó hatással van rám...pár órára elfelejtette velem minden bajomat...,de sajnos eszembe juttatták mások...
-Sziasztok!-rontott be a szobámba Harry,majd megcsókolt.-Lou mondta,hogy beszélni akarsz velem...
-Na jó...sziasztok!-mosolygott ránk zavarodottan Hannah,majd megölelt és elment.
-Na?!-nézett rám kíváncsian Harry.
-Szerintem ülj le...-hajtottam le a fejemet...
-Mondd már!-nézett rám félve.
-Mit mondott neked Lou?!-néztem mélyen a szemébe...
-Csak annyit,hogy lehetőleg ne akadjak ki...-szólalt meg idegesen.
-És Zaynnel beszéltél?!
-Nem...ki sem lépett a szobájából reggel óta...-hangján egyre fokozottabb feszültséget éreztem...
-Öm...Harry...szóval...én...vagyis mi...-szólaltam meg idegesen.
-Mondd már!-nézett rám nagyra nyílt szemekkel.
-Szóval...-hajtottam le a fejemet,majd egy hosszú szünet után folytattam...-Zayn megcsókolt...
-HOGY MI?!Ez komoly?!-idegesen felállt az ágyról...nagyon rossz volt látni...izzadság gyöngyözött az arcán és fel-alá járkált...
-Kérlek...nyugodj meg!-mondtam még mindig a földet bámulva...
-Mégis hogy?!
-Harry én...vagyis...nem tudom...,de megbánta...-mondtam neki,mintha ez sokat segített volna.
-Megbánta...-nevetett fel keservesen és mégis gúnyosan.-Ange megcsókolt téged...
-Tudom...és engem is kiakasztott...-félve néztem rá Harryre.
-Tudja,hogy együtt vagyunk...-mondta érzéstelen arccal...
-Ha ez enyhít a helyzeten...tudnod kell,hogy nem csókoltam vissza...én téged szeretlek...CSAK téged...és senki mást.-mondtam és közben már a sírás kerülgetett...igazából nem is értem,hogy miért,mégis bűntudatot éreztem legbelül.
-De Ange...-hajtotta le a fejét Harry.-mért kellett odamenned hozzá?!
-Nem tudhattam,hogy ez lesz belőle...-szólaltam meg sírva.
-Az ember már a legjobb haverjában sem bízhat...-egy keserves állmosoly után fejét beletemette tenyereibe...Hosszú percekig egyikünk sem szólt egy szót sem.Egyszer csak leült mellém az ágyra,majd a vállamra tette a kezét,majd sóhajtott egy nagyot.Nem tudtam,hogy mit kéne erre reagálnom,ezért fogtam magam,lefeküdtem az ágyamra és a párnák közé temettem a fejemet.Pár perc múlva Harry puha kezei kezdték simogatni a hátamat...Olyan szintű boldogság töltött el,mint körülbelül az első csókunknál...Ez a pár csendben teli perc megnyugtatott engem is,hiszen Harry végre nem dühöngött,így tiszta fejjel lehetett vele beszélni...Tudom,hogy számára a lehető legrosszabb módon törtem meg a némaságot,de nem volt más választásom...
-Beszélnünk kellene Zaynnel...-néztem rá nem túl vidáman.
-Nem vagyok képes rá....nem élné túl...-szólalt meg teljesen nyugodtan Harry.
-Akkor beszélek én vele...-néztem félve Harryre.
-Na azt meg én nem engedem...-aggódva nézett rám.
-De valamelyikünknek beszélni kéne vele...-hajtottam le a fejemet.Harry erre nem reagált,csak maga elé bámult a semmibe.Így ültünk kb.5 percen keresztül.A csendet ismét én törtem meg...
-Harry komolyan...nem akarok ebből több konfliktust,ezt meg kell beszélni...üljünk le hárman...te meg megígéred nekem,hogy higgadt maradsz...
-Te meg,hogy nem nézel rá!
-Ne gyerekeskedj már!-szólaltam meg kicsit ingerülten.
-Ange...megcsókolt téged...és te még rá akarsz nézni?!-nézett rám nagy szemekkel Harry.
-Nem leszek bunkó...ha hozzá beszélek,akkor nem a földet fogom bámulni...-jelentettem ki határozottan.
-Akkor nem beszélsz!-szólt rám Harry elég ingerülten.
-Harry nyugodj már le!Nem fogok némasági fogadalmat tenni!-kiabáltam rá Harryre.
-Ange!-ordította el magát.-ezzel nem könnyíted meg a helyzetemet!
-Hidd el te sem az enyémet...-sírva ránéztem egy percre,majd újra lehajtottam a fejemet.-Na jó,nincs kedvem veszekedni...-sétáltam ki a szobámból.Harry még utánam kiabált valamit,bár tudta,hogy most úgysem megyek vissza...Elmentem sétálni a parkba,majd egy eldugott helyen leültem egy padra és a gondolataimba mélyedtem...Ebben a telefonom zavart meg.Harry volt az,kinyomtam...,sőt ki is kapcsoltam a telefonom...