VÉGE!

Sajnálom,de ennyi volt ez a blog...eredetileg 48 fejezetes lett,de olyan szinten ratyi az egész,hogy bocsánat,de nem vagyok hajlandó legépelni...:') + Bár nem mondjátok de észrevettem,hogy ez a blogom eltörpül az új blogom mellett...( http://onedirectionvashappenin.blogspot.com/ ) csak a látogatók számát kell megnézni...:') Szóval tényleg bocsánat még egyszer,és köszönöm azoknak,akik kitartóan szenvedtek a blogom miatt.:') xxx

30.Fejezet

Körülbelül 5 perce ülhettem ott baromi csendben a fejemből kibámulva a nagy semmibe. Egyszercsak megállt mellettem valaki, ezért felnéztem. Egy idős néni volt az.
- Mond csak… leülhetek melléd?
- Persze... – az arcomra egy erőltetett mosolyt csaltam.
- Mi a baj?- nézett rám megértően, mintha sejtette volna, hogy mi a bajom.
- Semmi…- sóhajtottam fel.
- Bennem megbízhatsz, szívesen meghallgatlak.. és ki tudja, egy ilyen öreg róka, mint én talán még tanáccsal is elláthatlak- mosolygott.
- Tényleg akarja hallani?!- zavarodottan néztem rá. Ő csak bólogatott, majd felém fordult.
Elmeséltem neki mindent a legelejétől kezdve egészen a legvégéig. Ő csak bólogatott.. néha látszott rajta, hogy nagyon sajnál..
- Szóval egy énekes a barátod, és a szintén énekes barátja megcsókolt? Sajnállak.. nehéz lehet a bőrödben..
- Azért történnek jó dolgok is, de sajnos rosszak is, mint hallotta- hajtottam le a fejemet.
- Minden rendbe fog jönni idővel. Hallgass rám, én már „régi játékosnak” számítok az élet nevű játékban. Na de már ilyen késő van?! Mennem kell az unokámért. Ha bármi baj van, pontban ilyenkor itt mindennap megtalálsz- mosolyodott el.
- Néni..- szólaltam meg –elkísérhetném? Nem tudok magammal úgysem mit kezdeni.
-Persze..- elmosolyodott, majd elindultunk. – Amúgy hívj csak Bertának- mosolygott rám egy kis idő múlva.
Útközben is rengeteget beszéltem Bertával. Jó érzés volt egy kívülállónak kiönteni a szívem, és az, hogy még tanácsot is adott tényleg kicsit jobb kedvre derített. Soha nem gondoltam volna, hogy egy idős nő ennyire megértő tud lenni egy magamfajta tinédzserrel.
- Itt is volnánk- mondta, majd rámutatott a nagy sárga színű épületre és kinyitotta nekem a kaput.
- Bejössz velem Emilyért vagy megvársz itt kint minket?- kérdezte kedvesen.
- Persze, hogy bemegyek, imádom a kis lurkókat- nevettem el magam… és ez szívből jött. Jó hatással van rám a frisslevegő.
Bementünk, majd engem rögtön egy seregnyi picúr rohamozott meg. Nagyon édesek voltak, folyton kérdezgettek mindenfélét rólam és hogy kerültem ide. Az óvónő is rendkívül kedves volt, valahogy Emmára emlékeztetett. Ám a jókedvem hamarosan alábbhagyott, amikor kifejtette, hogy tudja ki vagyok…
- Egyébként nem te vagy Harry Styles barátnője?- kérdezte mosolyogva – mintha téged láttalak volna a minap az újságban- folytatta.
- De igen…- mondtam kissé habozva és közben egy álmosolyt erőltettem az arcomra.
- Jajj, bocsáss meg, ha rosszat kérdeztem- mondta aggódva.
- Nem, semmi gond- mondtam egy újabb álmosoly kíséretében –de most megyek, megkeresem Bertát és Emilyt.
- Emily csoportja az emeleten van.
- Köszönöm- mosolyogtam rá, majd a lépcső felé vettem az irányt. Az emeleten pici székek és asztalok sokasága fogadott. Hirtelen odafutott hozzám egy kisfiú.
- Szia… Adam vagyok. Téged hogy hívnak?- nézett rám nagy szemekkel.
- Ange vagyok- mosolyogtam vissza. –Meg tudod mondani, hogy hol van Emily?
- Persze...- megfogta a kis kezével a kezemet, majd bevezetett egy szobába, ami teli volt aranyosabbnál aranyosabb gyerekekkel. A sok kis pofi között felbukkant egy ismerős arc is. A kicsi Daisy volt az, Lou hugicája, aki szemmel láthatóan örült a jelenlétemnek és egyből felém kezdett szaladni.
- Szia!!- üdvözölt egy széles mosollyal, mire én lehajoltam és a nyakamba ugrott.
- Szia, hogy vagy?- emeltem fel a magasba.
- Jóóól! És te?- mosolygott.
- Öhm.. most már jobban, hogy veled találkoztam! –mondtam mosolyogva.
- Teszed le a húgomat!- kiáltott rám valaki. Mikor megfordultam megláttam Louist.– Amúgy, sziasztok!- vette el tőlem Daisyt mosolyogva.
-  Hát te?! – néztem rá csodálkozva.
- Jöttem a picikémért- röhögött –ma én viszem haza- magyarázta. –Viszont arról mesélhetnél, hogy te mit keresel itt… Mindenki téged keres a városban, Justin már tiszta ideg, Harryről nem is beszélve...- a hangja a végén már nagyon komoly volt.
- Én csak elkísértem Bertát…- mutattam Berta felé, aki épp felém tartott Emilyvel.
- Aha… és mégis honnan ismered?!- nézett rám kérdően Lou.
- Nem mindegy?- szólaltam meg kicsit flegmán.
- Minden rendben?- nézett rám mosolyogva Berta.
- Persze…- csaltam egy álmosolyt az arcomra.
- Szia!!!- rángatta meg a pólómat Emily. – Te vagy az a lány akivel a mama a parkban találkozott?
- Igen…- mosolyodtam el, majd egy pillanatra felnéztem Loura, de jobbnak láttam, hogy ha tovább beszélgetek Emilyvel. –Egyébként Angelinának hívnak, de hívj csak Angenek.- Emily rám mosolygott, majd tovább folytatta a kérdezősködést:
- És ő a barátod?- mutogatott Louisra. Erre a kérdésre Berta is felfigyelt.
- Nem… ő az egyik haverom, amúgy a barátom egyik legjobb barátja- néztem zavarodottam Loura maj Bertára.
- Ange!- vigyorgott Daisy –ma is sétálunk úgy a parkban, hogy Harry is ott van?- azokkal a gyönyörű kék szemeivel olyan szépen nézett rám…
- Nem hiszem…- szólalt meg Lou, mielőtt reagálni tudtam volna. –Ange most szépen hazamegy és közli Harryvel és Justinnal, hogy nincs semmi baja…- közben már az óvoda előtt álltunk.
- Louis, te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak és mit ne!- halálosan komoly fejjel néztem rá.
- Elnézést, hogy közbeszólok, de nekünk mennünk kell…- lépett oda hozzám Berta, majd folytatta –és a tanácsaimat pedig fogadd meg!- majd megölelt. – Ne feledd, engem mindig megtalálsz ott a parkban- rám mosolygott, majd elsétáltak Emilyvel…
- Ange… menj haza!- szólt rám Louis.
- Hazakísérhetlek?- nézett rám mosolyogva Daisy.
- Őőő…
- Van egy jobb ötletem… Mi is arra megyünk haza, amerre Ange, így biztosak lehetünk benne, hogy hazament…
- Jó!- kiáltott fel boldogan Daisy, Louis pedig, mint egy kisgyerek kinyújtotta rám a nyelvét.
- Amúgy… kapcsold be a telefonod… Harry kb. 500 SMS-t küldött már neked.- kacsintott rám Lou.
Kíváncsiságból bekapcsoltam… 389 SMS érkezett Harrytől.
389?!- szólaltam meg megrémülve.
- Hiányzol neki, és nagyon aggódik érted- egy halvány mosolyt csalt az arcára Louis. –írj neki, hogy jól vagy… és ne aggódjon érted, mert velem vagy.
- Aha… persze… szerinted akkor nem fog aggódni?!- nyújtottam ki a nyelvem Louisra. Közben írtam Harrynek egy SMS-t. Rá 2 másodpercre megcsörrent a telefonom. Harry volt az.
- Hallo?
- Ange… úristen… hol vagytok?! Azonnal elmegyek érted!- szólalt meg aggódva Harry.
- Csak kiszellőztettem a fejemet… Nem kell… Lou és Daisy hazakísérnek.
- De én…
- Shh… te most szépen lenyugszol és hazamész…, addig nem beszélek veled, míg le nem nyugodtál.
- Most tényleg azért vonultál így el, mert picit felemeltem a hangomat?!
- Picit?!... Hahó!... ordibáltál velem…de mindegy, nemsokára hazaérek… na szia. – köszöntem el, majd letettem.
- Na?!- Lou kíváncsian nézett rám.
- Csak felhúztam magamat rajta, arra volt jó az egész…- hajtottam le a fejemet.
- Zayn miatt?!- szólalt meg félénken Lou.
Nem válaszoltam semmit sem. A könnyeim elkezdtek folyni.
- Ange… miért sírsz, Valaki bántott?- kérdezte szomorúan Daisy.
. Nem Daisy…- szipogva szólaltam meg, majd letöröltem a könnyeimet. - csak… rossz a kedvem.
- Amikor Louisnak rossz kedve van, mindig megölelem, megpuszilom… és rögtön mosolyogni kezd. Megölelhetlek?- lerakta Louis Daisyt, én közben szipogva bólogattam. Daisy odajött hozzám, én leguggoltam, majd megölelt. Lou arcán az aggódást egy halvány mosoly váltotta fel… majd ő is csatlakozott hozzánk.

29.fejezet

Már délután 2 körül járhatott,nem tudom pontosan...egész nap az ágyamon feküdtem és csak bámultam kifelé az ablakon...Örülök,hogy Justinnak mindent elmondtam...tényleg...kicsit könnyebbnek éreztem magam,ám a nap hátralévő részében magányra volt szükségem és ezt ő is tiszteletben tartotta.Egyszer csak a telefonom ébresztett fel a gondolataimból...sejtettem,Lou volt az.
-Szia Ange...jobban vagy már?!
-Kicsit...
-Beszéltem Zaynnel...mindent elmondott...megbánta...
-Nagyszerű!-nevettem fel keservesen.
-Ange...nyugi...-mondta nyugodt hangon Lou.-amúgy elmondtad már Harrynek?!
-Nem...-sóhajtottam fel...
-Elmondjam neki?!
-Ne...,mert akkor kikészül...inkább csak készítsd fel rá lelkiekben...
-Oké...,figyelj...Niallnek és Liamnek nem számolok be a dologról,majd rájönnek.
-Ühhüm...-szólaltam meg szipogva.
-Jól van...nem zavarlak tovább,szia.-majd letette,közben valaki dörömbölt az ajtómon.
-Nyitva van...-szólaltam meg erőtlenül.
-Szia...hallottam mi történt...akárhogyan reagál rá Harry,én és tutira veszem,hogy Mandy is mindig melletted állunk úgy,mint te mindig mellettünk...-megölelt,majd egy halvány mosolyt csalt az arcára Hannah.
-Köszönöm...-mosolyodtam el...-amúgy a kisbaba,hogy van?!
-Jól...szerencsére...-mosolyodott el.
-És a drágalátos Mark öcséd,hogy reagált arra,hogy júliusban keresztapa lesz?!
-Kijelentette,hogy Olaszországba költözünk,anya meg közölte vele,hogy nem ő fogja 17 éves fejjel eldönteni,hogy a család hova költözik...-nevette el a végét.Hannahval körülbelül még 3 órán keresztül beszélgettünk.Olyan jó hatással van rám...pár órára elfelejtette velem minden bajomat...,de sajnos eszembe juttatták mások...
-Sziasztok!-rontott be a szobámba Harry,majd megcsókolt.-Lou mondta,hogy beszélni akarsz velem...
-Na jó...sziasztok!-mosolygott ránk zavarodottan Hannah,majd megölelt és elment.
-Na?!-nézett rám kíváncsian Harry.
-Szerintem ülj le...-hajtottam le a fejemet...
-Mondd már!-nézett rám félve.
-Mit mondott neked Lou?!-néztem mélyen a szemébe...
-Csak annyit,hogy lehetőleg ne akadjak ki...-szólalt meg idegesen.
-És Zaynnel beszéltél?!
-Nem...ki sem lépett a szobájából reggel óta...-hangján egyre fokozottabb feszültséget éreztem...
-Öm...Harry...szóval...én...vagyis mi...-szólaltam meg idegesen.
-Mondd már!-nézett rám nagyra nyílt szemekkel.
-Szóval...-hajtottam le a fejemet,majd egy hosszú szünet után folytattam...-Zayn megcsókolt...
-HOGY MI?!Ez komoly?!-idegesen felállt az ágyról...nagyon rossz volt látni...izzadság gyöngyözött az arcán és fel-alá járkált...
-Kérlek...nyugodj meg!-mondtam még mindig a földet bámulva...
-Mégis hogy?!
-Harry én...vagyis...nem tudom...,de megbánta...-mondtam neki,mintha ez sokat segített volna.
-Megbánta...-nevetett fel keservesen és mégis gúnyosan.-Ange megcsókolt téged...
-Tudom...és engem is kiakasztott...-félve néztem rá Harryre.
-Tudja,hogy együtt vagyunk...-mondta érzéstelen arccal...
-Ha ez enyhít a helyzeten...tudnod kell,hogy nem csókoltam vissza...én téged szeretlek...CSAK téged...és senki mást.-mondtam és közben már a sírás kerülgetett...igazából nem is értem,hogy miért,mégis bűntudatot éreztem legbelül.
-De Ange...-hajtotta le a fejét Harry.-mért kellett odamenned hozzá?!
-Nem tudhattam,hogy ez lesz belőle...-szólaltam meg sírva.
-Az ember már a legjobb haverjában sem bízhat...-egy keserves állmosoly után fejét beletemette tenyereibe...Hosszú percekig egyikünk sem szólt egy szót sem.Egyszer csak leült mellém az ágyra,majd a vállamra tette a kezét,majd sóhajtott egy nagyot.Nem tudtam,hogy mit kéne erre reagálnom,ezért fogtam magam,lefeküdtem az ágyamra és a párnák közé temettem a fejemet.Pár perc múlva Harry puha kezei kezdték simogatni a hátamat...Olyan szintű boldogság töltött el,mint körülbelül az első csókunknál...Ez a pár csendben teli perc megnyugtatott engem is,hiszen Harry végre nem dühöngött,így tiszta fejjel lehetett vele beszélni...Tudom,hogy számára a lehető legrosszabb módon törtem meg a némaságot,de nem volt más választásom...
-Beszélnünk kellene Zaynnel...-néztem rá nem túl vidáman.
-Nem vagyok képes rá....nem élné túl...-szólalt meg teljesen nyugodtan Harry.
-Akkor beszélek én vele...-néztem félve Harryre.
-Na azt meg én nem engedem...-aggódva nézett rám.
-De valamelyikünknek beszélni kéne vele...-hajtottam le a fejemet.Harry erre nem reagált,csak maga elé bámult a semmibe.Így ültünk kb.5 percen keresztül.A csendet ismét én törtem meg...
-Harry komolyan...nem akarok ebből több konfliktust,ezt meg kell beszélni...üljünk le hárman...te meg megígéred nekem,hogy higgadt maradsz...
-Te meg,hogy nem nézel rá!
-Ne gyerekeskedj már!-szólaltam meg kicsit ingerülten.
-Ange...megcsókolt téged...és te még rá akarsz nézni?!-nézett rám nagy szemekkel Harry.
-Nem leszek bunkó...ha hozzá beszélek,akkor nem a földet fogom bámulni...-jelentettem ki határozottan.
-Akkor nem beszélsz!-szólt rám Harry elég ingerülten.
-Harry nyugodj már le!Nem fogok némasági fogadalmat tenni!-kiabáltam rá Harryre.
-Ange!-ordította el magát.-ezzel nem könnyíted meg a helyzetemet!
-Hidd el te sem az enyémet...-sírva ránéztem egy percre,majd újra lehajtottam a fejemet.-Na jó,nincs kedvem veszekedni...-sétáltam ki a szobámból.Harry még utánam kiabált valamit,bár tudta,hogy most úgysem megyek vissza...Elmentem sétálni a parkba,majd egy eldugott helyen leültem egy padra és a gondolataimba mélyedtem...Ebben a telefonom zavart meg.Harry volt az,kinyomtam...,sőt ki is kapcsoltam a telefonom...

Figyelem!:DD

Már csak 20 rész van hátra a blogból...:$$Rájöttem,hogy nem jó ha húzom a sztorit,így befejeztem,DE...elkezdtem már egy másikat,amire szintén péntekenként fogok részt rakni.:DD Amúgy megszeretnék mindenkit kérni,hogy a véleményét az eddigi részekről írja már le légyszíves kommentárba.Köszi előre is!:) ♥ xx

http://onedirectionvashappenin.blogspot.com/ 1.rész PÉNTEKEN!:333 ♥

28.Fejezet

Hajnalban különös ébresztőt kaptam az én hűn szeretett Harrymtől.Rám ugrott az elmebeteg állatja,majd megcsókolt.Úgy megijedtem,hogy a földön kötöttünk ki mindketten.
-Te meg mit keresel itt?!
-Nem bírtam tovább nélküled...-nézett rám aranyosan,még mindig rajtam ülve.
-4:20-kor így kell letámadni?!-még mindig alig bírtam megszólalni a sokktól.
-Bocsánat...-megcsókolt.Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni...nem hiszem el,hogy képes volt hajnalban lejönni hozzám.A szívem egyre hevesebben vert,és ezt ő is észrevette,majd nevetni kezdett.
-Izgatottak vagyunk,izgatottak vagyunk?!-nevette el a végét.
-Shh...-csendesítettem el,majd megcsókoltam.Harry felkapott,majd felvitt a szobájába.Olyan erővel dobott az ágyára,hogy akaratlanul is sikítottam egyet.Erre Zayn berontott a szobába.
-Úristen,mi történt?!-nézett ránk megrémülve Zayn.
-Se..semmi....-kezdtem el röhögni.
-Akkor mit sikítozol...?!Amúúúgy nem úgy volt,hogy a kanapén alszol?!
-Az előbb hoztam fel...-nevetett fel büszkén Harry.
-Ahha...oké...öm...halkabban...nem szeretném azt hallgatni élő egyenes adásban.hogy ti most éppen mit csináltok...-rám nézett,majd elkezdte a padlót szemlélni.
-Okéoké...-mosolygott rám Harry egy kanos vigyorral,majd kiparancsolta Zaynet a szobájából.Harry rögtön rátért a lényegre.
-Harry...hé...Harry...ne...-szólaltam meg 2 csók között.
-Miért ne?!-nézett rám meglepődve Harry,közben tovább csókolgatott.
-Harry komolyan...sajnálom Zaynt...-bámultam magam elé a semmibe...
-Ugyan már!Miért?-nézett rám vigyorogva és közben játszotta a durcás gyereket,amiért félbeszakítottam a "játékát".Nem sokáig bírtam én se röhögés nélkül...megöleltem,de közben felsóhajtottam...
-Beszélnem kell vele...-szólaltam meg halkan.
-Hogy mi?!Oh nem...,most csak az enyém vagy,erre a pár órára...-mosolyodott el Harry.
-Nem Harry...muszáj beszélnem vele...-lehajtottam a fejemet,majd folytattam.-most...
-Ange...minden rendben?!-emelte fel a kezével a fejemet.
-Ühüm...-bólogattam,majd megcsókoltam.
-Na jó kapsz 15 percet.-mosolyodott el Harry,majd lefeküdt az ágyra.Én rögtön Zayn szobáját céloztam meg.Miután odaértem az ajtajához,bekopogtam hozzá.
-Nyitva van!-szólalt meg Zayn.
-Szia...-csuktam be magam mögött az ajtót.Miután Zayn meglátta,hogy én vagyok az,lehajtotta a fejét.-Mi a baj?!Mostanában olyan furcsán viselkedsz,főleg,ha a közelemben vagy...-sóhajtottam fel,majd leültem mellé az ágy közepére.
-Één...nem tudom,hogy fogalmazzam meg...-nézett rám szomorúan a nagy barna szemeivel.
-Röviden,lényegre törően...-mosolyogtam rá.
-Szeretlek...-szólalt meg tiszta vörös fejjel.
-Zayn...ez jó vicc volt,na mi a valódi oka a viselkedésednek...?!
-Ange...szeretlek...mindennél jobban...kellesz nekem...
-Zayn...te is tudod nagyon is jól,hogy én Harryt szeretem...és semmi pénzért,meg nem csal...-megcsókolt.Abban a szent másodpercben ellöktem magamtól.-Normális vagy?!-kezdtek el folyni a könnyeim,majd kimentem a szobájából.Kint a folyóson leültem,és elkezdtem sírni...közben azon gondolkodtam,hogy ezt,hogy fogom Harryvel közölni.Már vagy 10 perce sírhattam,amikor Lou ment volna le az emeletről,de mivel látta,hogy sírok rögtön a segítségemre sietett.
-Ange...-letörölte a könnyeimet.-mi a baj?!-leült elém törökülésbe,majd megfogta a kezemet.
-Se...semmi...-kezdtem el újra sírni.Nem mertem elmondani neki,hogy mi is történt valójában.
-Harry tud róla,hogy itt sírsz?!-nézet rám együtt érzően.
-Nem...-szólaltam meg szipogva.
-Akkor gyere...-felsegített,majd bekísért Harry szobájába.-Hé cica...találtam egy eltévedt báránykát...-biccentett a fejével rám,majd leültetett Harrynek az ágyára,adott egy puszit és elment.
-Ange...édesem...mi a baj?!-guggolt le elém Harry.
-Semmi...-kezdtem el sírva csóválni a fejemet.Harry fogta magát,majd megölelt.A pólója a mellkasánál enyhén szólva vizes lett...Mikor látta,hogy lenyugodtam,újra megkérdezte.
-Mi a baj?!Zayn mondott neked valami olyan dolgot?!Vagy mi..?!-nézett rám aggódva.
-Nem...-hazudtam neki...ettől még rosszabbul éreztem magamat.-ha...haza akarok menni...-közöltem Harryvel sírva.Harry bólintott egyet,majd összeszedtük a cuccaimat,és lementünk a földszintre megkeresni Lout.
-Lou...hazavinnéd Anget?!
-Persze...csak gyere ide egy pillanatra.-mondta Lou Harrynek,így mindketten bementek a konyhába.A lépcső felől lépteket hallottam,így odanéztem...Zayn volt az...rögtön bementem sírva siettetni a fiúkat,majd elindultunk.Egész úton az volt a téma,hogy miért sírok.Végül reggel 6-ra hazaértem.Harryék bekísértek.Mikor felértünk az emeletre,enyhén szólva meglepődtünk,főleg én és Harry.
-Khm...-köszörülte meg Harry a torkát.Justin min.2 lépést tett hátrafelé Gemmától,majd zavarodottan ránk mosolygott,de hamar eltűnt a mosoly az arcáról,miután meglátott engem.
-Hugi...mi...mi történt?!Miért sírsz?!-aggódva nézett rám.Egy 'majd elmondom' nézéssel ránéztem,majd megöleltem.
-Tudom,hogy most nem a legjobbkor szólalok meg,de Gemma ti jártok?!-szólalt meg Lou,mire mindketten elkezdtek mosolyogni...egy halvány mosolyt csaltam az arcomra,majd elbúcsúztam Harrytől és Loutól.Harry mégegyszer megcsókolt,elköszönt a nővérétől és visszamentek a házukba.
-Na mi a baj hugi?!-nézett rám aggódva Justin.Nem válaszoltam semmit,csak ránéztem Gemmára,aki vette a célzást és eltűnt...Justinnak részletesen beszámoltam mindenről...