Hát eljött ez a nap is. Elköltözünk. De miért? 15 év után nem szeretném itt hagyni a barátaimat, ismerőseimet... de sajnos muszáj. London vár minket. Már csak pár cucc és kész is vagyok a pakolással, nem értem anya mért nem keresett inkább itthon valami állást. *csengetnek*
- Szia Ange!
- Szia Mandy!-átöleltük egymást,majd felmentünk a szobámba,vagyis már csak a helyére.
- Muszáj elmenned?! Figyelj, mi szívesen befogadunk téged, csak nem menj el... kérlek!
- Mandy én maradnék... - alig mondtam ezt ki, elkezdtek patakokban folyni a könnyeim... - de sajnos nem lehet,hidd el nem szívesen hagylak itt titeket... - Mandy is elsírta magát,majd megöleltük egymást. - Na gyerünk,vigyük le a bőröndjeimet... - mondtam szipogva,majd elkezdtük lecipelni a bőröndöket. Lent az udvarban már ott állt a költöztető autó és a taxi is. Mandy sajnos nem jön el velünk a repülőtérig, így gyorsan elköszöntünk egymástól, majd anya szétválasztott minket.
***
Megjöttünk... a híres londoni repülőtér... nem nagyon volt hangulatom most mosolyogni, mivel semmi kedvem sincs elköltözni, így csak vágtam egy pofát,majd mentem tovább anyáék után, ahol már várt minket egy taxi. Az út nagy részét átaludtam, azért is, mert álmos voltam, meg eldöntöttem magamban, hogy nem nagyon fog izgatni az egész utazás.
Megérkeztünk a házhoz.
- Úristen,ez csodaszép... - mondtam anyának.
- Tudom, nem is volt valami olcsó... de nektek bármit megadok, csak, hogy boldogok legyetek! - e mondatok hallatán fogtam és magamhoz szorítottam anyát, ezt a pillanatot, csak az zavarta meg, hogy apa és a bátyám fentről hangosan kiabálták kórusban, hogy csengettek.
- Nyitom már! - kiáltottam fel angolul. Azt gondoltam, hogy biztosan a költöztetők lesznek azok, de nem... kinyitottam az ajtót, és helyben meghaltam...
- Szia! - mondta mosolyogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése